2018. szeptember 8., szombat

'A nagy lomtalanítás'-projekt #04-05

Lemaradásban vagyok. Nem kicsit, nagyon. Igazából utoljára múlt vasárnap sikerült bármit is csinálnom, bár akkor meg egy nappal előre is dolgoztam. Megvan ennek az oka, szóval nincs lelkiismeret-furdalásom, sőt, kifejezetten büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán létezni bírok ép ésszel - ez most ilyen időszak.
Ma azért erőt vettem magamon, hogy nagyon ne csússzak meg. Meg is csináltam 2 napi penzumot, ennek megfelelően ez most egy hosszú bejegyzés lesz. :)
Szóval volt még hátra egy polc az íróasztalból.
Voltak itt könyvek mappák, a háttérben osztogatásra váró bibliák... minden a helyére került, illetve amit a munkahelyre szánok, azokat összepakoltam, mert holnap autóval be is tudom vinni. Ami végül visszakerült ide, az a néhány mappa, amit majd eldöntök, hol kap végleges helyet. Még az is lehet, hogy maga ez a polc kap új funkciót. De legalább lom nincs rajta.

Aztán következett két polc, ami az ágy fölött található, és gyakorlatilag minden IS van rajta. Sajnos itt túl sok mindentől nem tudtam megszabadulni, mert ezek egy jó része a férjem holmija. 
 

A bal oldali polc (ami az én fejem fölött van) megszabadult azért néhány dologtól: kidobtam a gyertyákat, mert szép-szép mindegyik, illik is a szoba színvilágába, de nagyjából 6 éve porosodnak itt-ott, meggyújtva sosem voltak, gyanítom nem is lesznek. Kuka. Kiürült a diffúzor is, és volt pár leégett mécses, illatgyertya - ami nem is látszik, mivel a rózsaszín kübliben vannak. Apropó: a rózsaszín izé is elkerült onnan, de neki még szánok szerepet a fürdőszobában, a fésűk, hajkefék, hajgumik és társaik tárolásában. Kikukáztam a rejtvényújságokat (idejét nem tudom, mikor fejtettem meg egyet is). A lyukasztó bekerült a többi írószer-kellék közé. Helyükre pedig odakerült a 2 legújabb társasunk: a torpedó és a malom :)
A jobb oldali polc is ritkult kicsit, bár a férjem dolgai között óvatosan szelektálok. Azért a DVD-ket addig pakolásztam, míg kettővel kevesebb tárolóba is belefértek, és az újságok is mentek a maguk helyére.
Ez volt 1 napi adag.

Aztán következett egy másik napi.
A nemzetközi helyzet fokozódik. A szekrény teteje van soron, ami nálam így néz ki:
Elég kicsi a belmagasság, de az alapterület is, így kénytelen vagyok minden apró helyet kihasználni a tárolásra. Vannak mindent elnyelő nagydobozok, újságokat őrző irattartó papucsok, apróságoknak kisebb dobozok, meg mütyürök. Mára a két nagy doboz és az egyik kicsi volt még tervben.
Emlékeim szerint az egyik dobozban az emlékek, másikban a dekorációs dolgok vannak. Hát... rosszul emlékeztem, de erre már csak akkor jöttem rá, mikor a második dobozt is leszedtem, és igazából az volt AZ emlékes doboz. De akkor már nem akartam a másikat bolygatni, hogy minden emléket átpakoljak. Majd egyszer máskor. De ne szaladjunk előre.
Szóval az első dobozban a dekorációk mellett voltak megőrzendő emlékek is, de régi röntgenlelet, bizonyítványok, bögrék, apró vackok szintén.
Innen is jó néhány dolog került a kukába. Régi óra, gombok, fél kokárda. Előkerült viszont néhány nem várt kincs is egy bögre mélyéről: 3 db 5€ bankjegy :) Kezd eléggé kifizetődő lenni ez a lomtalanítás, a múltkori 10ezressel együtt :))) Apropó: bögre. Azt beviszem a munkahelyre, és lecserélem az ottani semmilyen ceruzatartómat.

Aztán jött egy kicsi doboz onnan mellőle. Mert elfelejtettem, hogy abban csakis olyan dolgok vannak, amihez nem nyúlunk, a férjem családi fotói:

De még hátra volt a másik nagy doboz. Ennél azért elidőztem kicsit, mert mint mondtam, ez AZ EMLÉKDOBOZ. Régi naplók, esküvői jókívánságok, szerelmes-levelek a férjemtől, ballagási tarisznyák, képeslapok a középiskolai osztálytársaktól...
Az az igazság, hogy itt eltöltöttem egy laza 1,5 órát csak az olvasgatással :) De azért ki is dobáltam pár dolgot: naptárakat, olyan képeslapokat, amiről már nem tudtam megfejteni, kitől is kaptam. És lett egy kupac olyan holmim, ami szintén bekerül a munkahelyre, mert ott a kézműves foglalkozáson még lehet hasznosítani.
Hja, és bónuszként közben lomtalanítós videókat néztem youtube-on. Ahhoz képest mondjuk nálam tök oké minden :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése